El Greco, a manierista festészet görög óriása

Kevesen tudják, hogy Spanyolországot követően Budapesten található Európa legnagyobb El Greco gyűjteménye. De ki is volt ez a nagyszerű művész? A számunkra nehezen kimondható nevű, Domenikos Theotokopoulos festőművészt kortársai „ a görög”-nek nevezték (spanyolul El Greco), így rajta maradt ez a különös név, de képeit valódi görög nevén szignálta. El Greco 1541-ben született Kréta-szigetén, ott is kezdte meg festészeti tanulmányait. Eleinte bizánci ikonfestészeti stílusban alkotott, amelyet Európát bejárva fokozatosan elhagyott, ám hatása festményein mindig felfedezhető maradt.

Itália

A fiatal művész jelölt huszonöt éves korában elhagyta Krétát, hogy tanulmányokat folytathasson a reneszánsz  fellegváraiban. 1566-ban Velencébe ment, ahol Ticiano és Tintoretto stílusa hatott rá, majd Rómában Michelangelo műveit tanulmányozta. Az ikonfestői méreteket lassan a nagyalakos kompozíciókkal való próbálkozás váltotta fel. A bekezdés alatt látható két kép jól mutatja a különbséget a krétai évek egyik ikonja és a már Velencében festett képek között. Érdekes, hogy már az ikonfestészetében is látható némi továbblépés a bizánci stílustól, hiszen az evangélista köpenyének redőzése vagy a fények használata, már inkább az itáliai mesterek sajátja.

Munkásságában az itáliai évek inkább tanulóidőnek számítanak. Ekkoriban ugyanis Velencében Tiziano, Tintoretto és Veronese népszerűségük csúcsán voltak, így nemigen akadt megrendelés a görög fiatal számára. Giulio Clovio arcképe még a római korszakhoz köthető. Portréfestészeti tudása nagyot lépett előre Itáliában, a finoman megfestett arckép rajzosságán Michelangelo – a rajz elsőségét hirdető – szemlélete tükröződik.

Spanyolország

Mivel Itáliában nagyobb megbízásokat nem kapott, 1577-ben a spanyolországi Toledóban telepedett le, mely ekkor a spanyol szellemi és vallási élet központja volt. Életműve Spanyolországban teljesedett ki, itt vált nagy volumenű művésszé. Spanyolországban egyházi megrendelésekre dolgozott, első megbízatása a Santo Domingo el Antiguo templom számára oltárképek festése volt. Festői hírneve gyorsan nőtt, komoly tekintélyt vívott ki magának. A templom oltárképei között található ezen időszakának legismertebb műve –  Krisztust megfosztják a ruháitól címmel – melyen ragyogó velencei színhasználatot látunk, ám a korabeli megrendelő tetszését mégsem nyerte el. Teljes felháborodást keltett például, hogy a képen Krisztus feje fölött is alakok jelennek meg, holott a hagyományok szerint semmi nem lehetne magasabban nála.

Az 1580-as években készülnek a bibliai személyekről, szentekről festett képei, melyek az ellenreformáció szellemében születnek. A gyönyörű portrék nagyon festői, lazán elhelyezett ecsetvonásokkal épülnek fel, teljesen mellőzve a késői reneszánsz maníros kimunkáltságát. Ecsethasználatának fesztelensége a későbbiekben, Frans Hals németalföldi barokk festő portréképein fedezhető fel újra. Arcképei rendkívül expresszívek, a szentek ruházatának drapériája hanyagul eszköztelen. Érdemes a képeket egészen közelről is szemügyre venni. Néhány mesterien elhelyezett ecsetvonás, minden görcs és erőltetés nélkül.

Késői évek

A 16-17. század fordulóján az idős művész festészete megváltozott. A természethű ábrázolás már nem érdekelte, képeinek alakjai légiesek, megnyúltak, átszellemültek lettek. Már nem a látványt akarta megjeleníteni, hanem a belső világában megjelent képeket vetítette a vásznakra. Festészetét, technikai tudását nagyra becsülték, de sokszor képei értetlenséggel találkoztak, túl extravagánsnak ítélték őket. Sokféleképpen próbálták értelmezni képeinek furcsaságait, elmezavart, szembetegségeket próbáltak rábizonyítani, de eddig semmilyen hiteles forrás nem erősítette meg ezeket. Ebből az időszakból való az 1610-14 között festett, Laokoon és fiai című képe, melyen az antik görög hős Laokoon és szenvedő fiai, Toledó látképe előtt vívják halálos küzdelmüket a rájuk támadó kígyókkal.

Az utókor művészei közül sokan felismerték El Greco zsenialitását. Picasso szerint, már Cézanne festészetére is hatott, mert a formákat analitikus módon ábrázolta. Később a kubisták képein is megfigyelhető a görög művészre oly jellemző megnyújtása a formáknak vagy a perspektíva eltorzítása. 1960-ban Picasso így fogalmazta ezt meg:

Érdekelnek a művészek? Olvasd el Hieronymus Boschról írt bejegyzésünket is!