Amikor a rajz nyelvvé lesz
Szerző: Designhands
Melyik szülő számára ne lenne ismerős a kép: tipegőnk minden kérés ellenére belenyúl az ételbe majd az asztalterítőn végighúzza az ujját… vagy amikor esős napon térdig jár a pocsolyában, aztán nézi a lábnyomait… Ez természetes, hiszen felismeri, hogy hatással van a környezetére.
Később a kezébe vesz valamilyen nyomhagyásra alkalmas eszközt. Ez lehet csupán egy bot, amivel vonalat lehet húzni a homokba, de lehet zsírkréta, színes ceruza, filctoll, aszfaltkréta vagy éppen a csokis keze… Felfedezi, hogy képes nyomot hagyni.
Először alaktalan firkákat készít, szabálytalanul, sokszor sikongatva húzogatja a vonalakat, amelyek ilyenkor az érzelmi hangulatát fejezik ki. Olykor nem is a rajzolást önmagát élvezi, hanem a mozdulatot. Majd lassan ezek a szabálytalan vonalak a gyerek elmondása szerint kutyává, emberré válnak. A gyerek a rajzolás alatt ruházza fel a kusza vonalakat jelentéssel, de a vonalaknak ekkor még semmi közük a jelentéshez. Ez a rajzolás a gyerekek 3-4 éves koráig tart.
Négy éves kortól a gyerek rajzain a „csapongó képzelet” mutatkozik meg. Az elé tett papírlapot teljesen „összefirkálja”, mert nem egy nagyobb lélegzetvételű témát rajzol, hanem sok kicsi rajzocskát összefüggés nélkül. Rajzai sokszor képtelenek, a valósággal nem állnak rokonságba, és az arányok sem foglalkoztatják, nem zavarja például ha a ház kisebb az embernél. Nem úgy ábrázolja a világot, ahogy azt a felnőtt látja, például az alak feje külön van a testétől. Ezt nevezi a pszichológia juxtapozíciónak. Gyakran a rajzolt dolgok átlátszóak, a pilóta átlátszik a repülőgép testén.
Az ilyen korú gyerek a rajzolást nyelvként használja, olyan dolgokat közöl vele, amelyeket az ábrázolt tárgyakról, állatokról, emberről tud. Alakjai nem kidolgozottak, hanem egyszerűsítők, általánosítottak, gondoljunk csak arra, amikor egy embernek és egy állatnak ugyanúgy rajzolja meg az arcát. Ekkorra kialakulnak a gyerek által használt sémák, amelyek viszont az egyes gyerekeknél nem egyformák. A sémák fejlettsége függ a gyerek egyéniségétől, a szem és agy idegzetétől, a kéz mozgásától. Ebben a korban a gyerekek nem tudnak és nem is szeretnek természet után rajzolni, ha ilyen feladatot kapnak, megnézik, majd a felismerhetetlenségig átváltoztatják a látottakat.
Külön érdekes része a gyerekrajzok vizsgálatának az emberi alak rajza. A pici gyerek az embernek fejet, lábat és kezet rajzol. Ennek a „fej-láb emberkének” a keze is a fejéből nő ki. Az ezt követő időszakban kerülnek fel a fejre a szemek, az orr és a száj, a kezekre és a lábakra pedig az ujjak. Csak ezek után kezd el törzset rajzolni, ami eleinte egy kör, vagy egy négyzet.
Tíz éves kor után a gyerekek egyre kevésbé szeretnek képzeletből rajzolni. Azért, mert a játékosságot felváltja a tapasztalatszerzés és a reális emlékezet. Ha egy gyerek ebben az életkorban rajzol, az már megfigyelés eredménye, nem „képzeletből való rajz”. Ábrázolás közben a legapróbb részletek is megjelennek a rajzon, megkezdődik a természet után való rajzolás időszaka. Alkotásaival már nem akar gondolatokat, érzelmeket közölni, a rajzolás megszűnik nyelv lenni. A természetet utánozza, szívesen dolgozik ilyen feladatokon és ösztönözni is kell a pontos megfigyelésre.
A gyerekek életében ezeknek a szakaszoknak fontos szerepe van, mindegyiknek megvan a maga szépsége és kifejező eszköztára. Minden gyerek áthalad ezeken a fejlődési fázisokon, a tehetségesebbek és kevésbé ráérzőek is, csak ők egy-egy szakaszon gyorsabban vagy lassabban jutnak át.
Érdekes kérdés, hogy a kezdeti firkák, rajzok alapján, ki lehet-e a tehetséges, felnőtt korra művésszé váló gyerekeket választani? A vizuális művészeti pedagógia, egységesen azt állítja, hogy nem. Ugyanis a későbbiekben kiemelkedő tehetséget mutatók, a korai kisgyermekkor éveiben ugyanolyan ügyetlennek látszanak, mint a többiek. Erre bizonyítékul szolgálnak a világ legismertebb és felnőttként a legtehetségesebbnek tartott művészeinek gyerekkori rajzai. Paul Klee például katalogizálta saját gyerekkori rajzait, így azok ebből a szempontból is nagyszerűen tanulmányozhatók. De Picasso sem tudott 14 éves kora előtt úgy rajzolni, mint egy „kis Picasso”.
A gyerekrajzokba soha ne próbáljuk a tehetséget felfedezni, és a tehetségesnek mutatkozó gyerekeket, erőltetetten fejleszteni! És ennek az ellenkezője is igaz: ne vegyük el a kedvét az alkotástól annak, aki látszólag nem annyira ügyes.
A rajzolás, az alkotás legyen szabad, kötetlen, rengeteg izgalmas felfedezést kínáló tevékenység, ami lehetőséget ad a képzelet szárnyalására, vagy az elmélyülésre. Ha egy kisgyerek abban a kegyben részesít minket, hogy megmutatja nekünk alkotását, soha ne vegyük el a kedvét, mindig odafigyeléssel szemléljük meg művét. Hidd el, azért a pillantásért Te magad is örökre hálás leszel.
Mi a DesignHands létrehozói a művészetpedagógiában sokszor tapasztaltuk mindkét eshetőséget. A DesignHands mindenkihez szól: nem tehetséggondozás, hanem folyamatos ismeretátadás, problémák felvetése és az egyéni megoldásokhoz javaslat- és ötletgyűjtemény.